Tanácsadói alapképzésünk legutóbbi alkalmát az Év Esetoldója verseny résztvevőivel együtt tartottuk, stratégiaalkotás témában.

A civilizáció nagy kérdéseit egy tanácsadó sem kerülheti el. Míg a hétköznapok során azt fejtegetjük, hogy a tyúk vagy a tojás volt előbb, s hogy mennyire fekete-fehérek a dolgok, addig ezek a dilemmák egy stratégiaalkotási folyamat során például a helyzetértékelés és a jövőkép sorrendiségében, vagy a SWOT helyes alkalmazásában öltenek testet. Bár a stratégia elemeiről és a stratégiaalkotás folyamatáról egyetem alatt sokat tanulunk, a módszertanok gyakorlatba való átültetése mindig sok felismerést hoz, amelyekhez mint kiindulási alapokhoz térhetünk vissza egy újabb stratégia készítési feladat során.

Tanácsadói alapképzésünk legutóbbi alkalmát a fent említett dilemmák gyakorlati bemutatásának és megvitatásának dedikáltuk, kiegészítve a stratégiai irány, stratégiai cél és akció fogalmának pontosításával és a közöttük lévő különbségek kiemelésével. A képzés, az előző alkalomhoz hasonlóan, több kiscsoportos feladatra épült, és a megoldásokat a résztvevő junior és szenior kollégák közösen elemezték ki.

A képzésen gyakornokaink és junior kollégáink mellett az Év Esetoldója verseny résztvevői is meghívást kaptak, akiknek a képzés által sikerült bepillantást nyerniük egy tanácsadó cég működésébe és megismerkedni a tanácsadói lét alapjait jelentő témákkal (pl. értékajánlat, értékrend, ügyfélkezelés).

A KÉPZÉSRŐL A RÉSZTVEVŐK A KÖVETKEZŐKÉPPEN NYILATKOZTAK:

„Nagyon érdekes volt látni, hogy 1-1 tényezőt a különböző emberek mennyire különbözőképpen értékelnek, s ennek megfelelően ugyanaz a dolog nézőpont alapján más-más helyre sorolható.”


„A képzés az egymásra épülő, interaktív csoportfeladatokkal, valamint a szenior kollegák értékes észrevételeivel és tanácsaival kibővítette a stratégiaalkotásról eddig szerzett tapasztalatainkat. Fontos tapasztalat volt, hogy a vendégként jelen levő résztvevőkkel is gyorsan megtaláltuk a közös hangot, és szinte a kezdetektől hatékonyan dolgoztunk együtt csapatban.”


„Szerintem nagyon jól strukturált volt a képzés, ahogy az elmélet gyakorlatba ültetésére került sor. Ami hasznos volt, hogy a szeniorok rögtön a munkát követően visszajelzést adtak, így pontosabb képet lehetett kapni a munkáról. Külön tetszett, hogy ez egyszerre volt kritikus és jól befogadható.”

Kategóriák

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Scroll to Top

Webinárium megtekintése és tanulmány letöltése

A folyamatmenedzsment helyzete a hazai nagyvállalatoknál

Az űrlap kitöltése után e-mailben küldjük ki a webinárium linkjét és a tanulmányt.

Webinár - A folyamatmenedzsment helyzete a hazai nagyvállalatoknál

Név(Kötelező)
Kérjük céges e-mail címet használjon!
Hírlevélre feliratkozás
Hozzájárulás(Kötelező)