FRISCHMANN GÁBOR
Tanácsadó
Szakmai pályafutásomat 1980-ban kezdtem a Magyar Postánál friss villamosmérnöki diplomával. Pályám első húsz éveiben a legnagyobb hazai távközlési szolgáltató javára tevékenykedtem először üzemeltető, majd fejlesztő mérnökként. 1993-ban a Matáv fejlesztési igazgatója, és innovációs központjának (PKI Távközlés-fejlesztési Intézet) vezetője lettem. 1999-ben innen kaptam meghívást a Hírközlési Főfelügyelet irányítására. 2004-2005-ben a Magyar Katolikus Rádió Műszaki vezetője voltam, majd egy külföldi média hatósági próba projekt után az egyik vezető tanácsadó cég csapatának tagja lettem. Időm nagy részét nemzetközi projekteken töltöttem. 2007 óta, más tanácsadói feladatok mellett, partneri együttműködésben támogatom a Vialto Consultingot. Valahogy olyan szerencsés vagyok, hogy életem minden szakaszában ott tudtam lenni, ahol valami lényeges változásra volt szükség. Különösen élvezem a speciális kihívásokat, amikor bonyolult ügyfél szituációval, komoly módszertani fejlesztéssel, kulturális kihívásokkal kombinált a szakmai munka. Ilyenkor rendkívül fontos az ügyfél igényeivel, jövőképével, stratégiájával való azonosulás, vagy az ügyfél hozzásegítése ezek meghatározásához. Itthon és külföldön (főleg Macedóniában) már több ilyen kritikus projektet volt módom sikerre vinni.
Népes családom mellett hobbim a természetjárás, hegymászás és természetfényképezés.
Szakterületek, ágazatok:
Társadalmi tevékenységek:
BRUNN BARBARA
Tanácsadó
A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szereztem közgazdász diplomát. Az egyetem elvégzése után rögtön tanácsadással kezdtem el foglalkozni, és azóta is ez a hivatásom.
Mind a versenyszférában, mind a közigazgatásban több szakterületen is dolgoztam. Az elmúlt években elsősorban a távközlési szektorban informatikai rendszerek és egész szervezetet érintő, nagyhatású üzleti transzformációs projektek bevezetésében vettem részt. Projektvezetőként gyakran látok el rendszerbevezetésekhez kapcsolódó üzleti oldali feladatokat, aktív részesen voltam több projektemen is a szervezet, leendő felhasználók új üzleti képességekre való felkészítésében.
2007-óta, második kislányom születése után, számos projekten dolgoztam együtt a Vialto Consultinggal alvállalkozóként.
Szabadidőmet családom és barátaim körében töltöm, két kislányommal szívesen járunk piacra, sütünk-főzünk kikapcsolódásként.
BOGDÁN ÁGNES
Tanácsadó
Kiskoromban szállodaigazgató, gyógytornász, színésznő szerettem volna lenni. Tanácsadóként az elmúlt 15 évben lehetőségem volt ügyfeleimet kísérni különböző kihívásaik megvalósításában, és ennek során változatos szerepeket tölthettem be. Voltam többek között HR stratégia kialakításában szakmai vezető; vállalatirányítási rendszer bevezetésében projekt folyamat minőségbiztosító; informatikai KKV-k innovációs és exportfejlesztési tanácsadási projektjeit összefogó programvezető; európai régiós üzleti transzformációs program keretében kockázat-menedzser; marketing terület ügyfélélmény fókuszú megújítását támogató tanácsadó; fogyatékos személyek ápoló – gondozó otthonok helyett kis létszámú, lakókörnyezetbe integrált lakhatását biztosító programban szervezetfejlesztő és mentor.
Élményem és megfigyelésem, hogy valamennyi fenti szerepben, beleértve a gyerekkorban vágyottakat is, alapvetően ugyanarra van szükség: valódi figyelemmel fordulni az ügyfélhez, megérteni, mire van szüksége, és abban értéket adni. Inspirációt és lelkesítést a stratégiaalkotáshoz. Struktúrát, modelleket, átfogó rálátást a koncepció tervezéshez. Figyelmet az aprólékos részletekre és korszerű eszköztárat, módszertant a megvalósításhoz. Új szempontokat, együttműködést, bátorítást a teljes út során. Vagyis, megfelelő tudással, képességekkel, lelkesedéssel, kitartással és alázattal betölteni azt a szerepet, amire épp szüksége van. Hogy aztán együtt örülhessünk a közös sikernek.
Gyerekkori álmaim ily módon naponta megvalósulnak. Szeretek még sokat mozogni a természetben, egyre otthonosabbá tenni a környezetem, finomakat és egészségeseket készíteni a családnak. És nagyokat nevetni.
Szakterületek:
A folyamatmenedzsment helyzete a hazai nagyvállalatoknál
Az űrlap kitöltése után e-mailben küldjük ki a webinárium linkjét és a tanulmányt.