Judák András
Tanácsadó

A Budapesti Corvinus Egyetemen szereztem közgazdász diplomát, külügy főszakirányon. Eredetileg a diplomácia vonzott, de a diploma közeledtével egyre inkább megfogalmazódott bennem, hogy bár továbbra is érdekel a nemzetközi kapcsolatok világa, a jövőmet az üzleti világban képzelem el. A különböző iparágak, üzleti területek változatos projekteken való megismerésének és a folyamatosan új ismerek elsajátításának lehetősége vitt a tanácsadás felé.

Az élet igazolta a várakozásaimat, többek között fedezetászámítási riportok SAP CO és BI megvalósításában, Basel 2 validációban, szervezeti integrációs projektek megvalósításában vettem részt az FMC-nél, és a Deloitte-nál, majd belső tanácsadóként a KFKI-ban (T-Systems). Ezt követően nyolc évet töltöttem a MOL informatikai területén, ahol bár nem tanácsadóként, de szintén változatos feladatokban vehettem részt. Csoportszintű hatékonyságnövelési és stratégiai projektekben képviseltem az IT-t, folyamatokat vezettem be, valamint vettem részt folyamatok és szabályozások optimalizálásában, illetve a CIO szakmai titkáraként az IT szervezet működtetésében. A Vialtonál elsősorban komplex, az ITSM-hez kapcsolódó feladatokban veszek részt, úgymint IT szolgáltatás szint menedzsment kialakítása, valamint a kapcsolódó, szolgáltatás alapú működéshez szükséges IT folyamatok optimalizálása.

Szabadidőmet szeretem sporttal, illetve vízparton és utazással tölteni.

Scroll to Top

Kérjük, add meg email címedet a tartalom letöltéséhez!

Kérjük, add meg email címedet a tartalom letöltéséhez!

Webinárium megtekintése és tanulmány letöltése

A folyamatmenedzsment helyzete a hazai nagyvállalatoknál

Az űrlap kitöltése után e-mailben küldjük ki a webinárium linkjét és a tanulmányt.

Webinár - A folyamatmenedzsment helyzete a hazai nagyvállalatoknál

Név(Kötelező)
Kérjük céges e-mail címet használjon!
Hírlevélre feliratkozás
Hozzájárulás(Kötelező)