A Celonis már negyedszer az élen az Everest Group PEAK Matrix-ában

A Celonis már negyedik egymást követő évben szerepel első helyen a folyamatbányász eszközöket elemző Everest Group PEAK Matrix®-ban

A folyamatbányászat döntő szerepet játszik a működési kiválóság előmozdításábanés a vállalatok digitális átalakulásában azáltal, hogy adatvezérelt megközelítést alkalmaz a meglévő folyamatok folyamatos feltárására, nyomon követésére és optimalizálásra.

Az Everest Group PEAK Matrix® 2023-as jelentésében 18 folyamatbányászat-technológiai szolgáltatót vizsgált meg. Képességeik és kínálatuk alapján Vezető, Főbb versenytárs és Feltörekvő kategóriákba sorolta őket.


A Celonis nyolc értékelési kritérium közül hét esetben a legmagasabb pontszámot érte el. Ezek között szerepelt a piaci elfogadottság, a portfólió összetétele, a jövőkép és stratégia, a folyamatok feltárásának képessége, a folyamat-intelligencia, a megvalósítás és támogatás, valamint a kereskedelmi és értékesítési modell.

A bevételek terén, a legnagyobb ügyfélkörrel és a legmagasabb piaci részesedéssel büszkélkedhet. A Celonis vezető pozícióját erős jövőképének, meggyőző termékstratégiájának, folyamatos innovációjának köszönheti. Ilyen például a folyamatbányászat következő generációjának, az objektumközpontú folyamatbányászat (OCPM) bevezetése is. Az OCPM 3D-s képet nyújt számos folyamat működéséről és kölcsönhatásáról, és így lehetővé teszi az egymáshoz kapcsolódó folyamatok optimalizálását.

“A Celonis negyedik egymást követő évben elért vezető pozícióját az Everest Group Process Mining Products PEAK Matrix® listáján az erős jövőkép és piaci jelenlét, a kiváló termékképességek, valamint a termékinnovációba és a gondolatvezetésbe való folyamatos befektetések támasztják alá” – mondta Amardeep Modi, az Everest Group alelnöke. “A Celonis víziója, a termék könnyű kezelhetősége, az objektumközpontú folyamatbányászat és a cselekvések kiváltásának képessége az ügyfelei által kiemelt legfontosabb erősségek közé tartozik”.” (forrás: Celonis)

Vialto a Celonis Gold partnere

A Vialto Consulting 2018 óta a Celonis® partnere és büszkén mondhatjuk, hogy Magyarországon nekünk volt a legtöbb sikeres folyamatbányászati elemző és implementációs projektünk. A Celonis® élenjáró technológiájával számos hazai és egyre több külföldi ügyfelünknél sikerült jelentős előrelépést elérni a folyamatok átláthatósága és hatékonysága területén. Ennek eredményeként 2023-ban a magyar tanácsadócégek közül egyedüliként a Celonis® Gold partnerévé is váltunk!

Tudj meg többet a folyamatbányászatról!

Megosztom

Scroll to Top

Kérjük, add meg email címedet a tartalom letöltéséhez!

Kérjük, add meg email címedet a tartalom letöltéséhez!

Kérjük, add meg email címedet a tartalom letöltéséhez!

Kérjük, add meg email címedet a tartalom letöltéséhez!

Webinárium megtekintése és tanulmány letöltése

A folyamatmenedzsment helyzete a hazai nagyvállalatoknál

Az űrlap kitöltése után e-mailben küldjük ki a webinárium linkjét és a tanulmányt.

Webinár - A folyamatmenedzsment helyzete a hazai nagyvállalatoknál

Név(Kötelező)
Kérjük céges e-mail címet használjon!
Hírlevélre feliratkozás
Hozzájárulás(Kötelező)