CSR PROJEKTJEINK

AZ ÉV ESETOLDÓJA VERSENY

A versenyt 2014-óta rendezi meg közösen a CaseSolvers és a Vialto Consulting.

A versenyre az év során a különböző esettanulmányi versenyeken legjobban teljesítő diákok kapnak meghívást, hogy összemérjék tudásukat, és kiderüljön ki a legjobbak legjobbika.

A verseny házigazdái voltak:
2017 – MVM Csoport
2016 – Magyar Telekom
2015 – Budapesti Közlekedési Központ
2014 – Gránit Bank

CSALÁDOK ÁTMENETI OTTHONÁNAK TÁMOGATÁSA

2014-óta adományok és egyéb felajánlások gyűjtésével támogatjuk a „Rés” Szociális és Kulturális Alapítványt hogy a rászoruló családoknak a lehető legtöbb segítséget nyújthassa.

 

SEGÉLYSZERVEZET TANÁCSADÓI TÁMOGATÁSA

A Magyar Ökumenikus Segélyszervezettel 2016-ban kezdődő együttműködés keretében a szervezet stratégiai tervezését támogatjuk.

SZAKKOLLÉGIUMI OKTATÁS

BME Management Szakkollégiumban 2014-óta oktatunk 24 órában, gyakorlatorientált “Projektmenedzsment” és “Általános üzleti alapozó” kurzusokat az őszi félévben.

HALLGATÓI EGYESÜLETI OKTATÁS

A Magyar Mérnökhallgatók Egyesületével 2017-ben kezdődött együttműködés során gyakorlatorientált üzleti képzést nyújtunk az egyesület tagjai számára. Az egyesület tagjai különböző mérnökképzésnek otthont adó egyetemek hallgatói (BME, Óbudai Egyetem, Pécsi Tudományegyetem, Széchenyi István Egyetem, Szent István Egyetem).

Scroll to Top

Webinárium megtekintése és tanulmány letöltése

A folyamatmenedzsment helyzete a hazai nagyvállalatoknál

Az űrlap kitöltése után e-mailben küldjük ki a webinárium linkjét és a tanulmányt.

Webinár - A folyamatmenedzsment helyzete a hazai nagyvállalatoknál

Név(Kötelező)
Kérjük céges e-mail címet használjon!
Hírlevélre feliratkozás
Hozzájárulás(Kötelező)