Szakmai zsűri, valós nagyvállalati cég aktuális stratégiai kérdését célzó esettanulmány, egész napos kihívás és folyamatosan változó feltételek – idén is ez várta a tanév során legjobbnak bizonyuló esetmegoldókat a 4. Év Esetoldója Versenyen.

A verseny idén az Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt. (továbbiakban ENKSZ) jelenlegi stratégiájának kulcskérdésére kereste a választ, miszerint a földgáz-, villamos energia- és távhő szolgáltatástól elrugaszkodva, merre építheti ki az ENKSZ a harmadik/új világát?

A témát a versenyzők 3 fordulóban dolgozták fel, amely során a helyzet elemzéstől és értékeléstől eljutottak egészen egy, az adott csapat által javasolt és a zsűri által kiválasztott új vállalati irány kiépítési ötletének kibontásáig.

A csapatok számára különös kihívást jelentett a megoldandó kérdés egyre mélyülő fókusza mellett a véletlenszerűen kisorsolt csapatösszetétel, a folyamatosan változó előadási sorrend, az időnyomás és a fordulónkénti kiesési rendszer.

A zsűri minden forduló végén értékelte a csapatokat, ám nemcsak az előadott megoldások átgondoltságára, mélységi szintjére és kreativitására figyelt, hanem az előadók kiállását, a csapat dinamikáját, valamint a zsűrire való hangolódás sikerességét is figyelembe vette.

Az előadásokra kapott visszajelzések értékét külön emelte, hogy a zsűriben Hiezl Gábor – az ENKSZ kereskedelmi vezérigazgató- helyettese – , Koncz Péter – a Főgáz stratégiai vezérigazgató-helyettese –, valamint Lengyel Csaba – Vialto Consulting Kft. ügyvezetője – foglalt helyet.

Az egész napos befektetés végül elnyerte méltó jutalmát, a verseny minden résztvevője értékes nyereményben részesült. A csapatok sorrendjén túl a verseny legjobb előadóját és az Év Esetmegoldóját is kihirdették. (A legjobb csapat tagjai: Deák Péter, Dévald Ákos, Nagy Tamás, a legjobb előadó: Dévald Ákos, az Év Esetmegoldója: Deák Péter)

Az egész napos rendezvény a versenyen túl lehetőséget biztosított egy szorosan kapcsolódó szakmai előadás, és egy kerekasztal beszélgetés megtartására is, amely során az érdeklődők betekintést nyerhettek a Digitalizációs trendek világába, valamint ennek gyakorlati vonatkozásairól is hallhattak. Az előadást a Magyar Innovációs Szövetség alelnöke, Frischmann Gábor tartotta, míg a kerekasztal beszélgetés kiemelt meghívott vendége a magyar digitális bank, a Gránit Bank Zrt. Stratégia és elemzés vezérigazgató-helyettese volt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük