English Македонски

Lean Fórum 2012 - Versenyképességi Konferencia

A 2012. április 12-13-án immár 5. alkalommal megrendezésre került országos Lean Fórum - Versenyképességi Konferencián a hagyományoknak megfelelően ismét képviseltette magát a Lean szakma számos hazai szakértője. A Kvalikon rendezvényét a neves szakemberek mellett sikeres vállalatvezetők előadásai, illetve a termelékenység fejlesztési, veszteségcsökkentési módszerek alkalmazása területén rendezett nagysikerű vitafórumok fémjelzik.

Az idei konferencia Lean Office szekciójában kollégánk, Pongrácz Márton a CIB Bank Zrt. projektmenedzserével, Schmél Ferenc Tamással közösen mutatta be, miként sikerült a Lean módszertan alkalmazásával sikeresen racionalizálni a bank fiókhálózati folyamatait.

A konferencián is egyértelművé vált, hogy a lean managementnek nincsenek iparági korlátai, hiszen az eredetileg a termelő szektorban elterjedő módszertant a szolgáltató területek is sikeresen alkalmazzák, melyekre több példát is hallhattunk sikeres vállalatok képviselőitől. A lean alapú gondolkodás meghonosítása több úton is megvalósítható, általános elfogadtatását pedig jelentősen támogatja az általa elérhető jelentős siker. Több példán keresztül mutatták be az előadók, hogy a lean management és a kaizen nem csak eszközök halmaza, hanem egy vállalati filozófia, amely kiutat mutat a válság időszakában és a gondolkodási mód alakítása többszörösen megtérülő befektetés.

A projektünk során is megtapasztalhattuk, hogy a munkatársak mozgósítása és a problémamegoldó szemlélet ösztönzésével már rövid távon is jelentős eredmény érhető el. A siker titka szerintünk az emberek önszerveződő képessége, melyhez a lean szolgáltatja a keretrendszert és az eszközöket.